 |
ARCHIVUMKiállítás
Zorka Project
2009-06-18
19:00
2009-08-14 -ig
Platán Galéria
| Zorka Project – (Monika Bereżecka, Monika Redzisz)
"Átlagosak" - fotó projekt
Megnyitó: 2009. június 18. (csütörtök), 19.00
Platán Galéria
1061 Budapest, Andrássy út 32.
| .jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg) | Zorka Project (Monika Bereżecka, Monika Redzisz)
"Átlagosak" - fotó projekt
A lengyel női fotópáros legújabb projektjében a lengyel átlagemberek életébe nyerhetünk bepillantást, akik saját otthonukban tárják fel előttünk átlagosnak mondható életüket.
Megnyitó: 2009. június 18. (csütörtök), 19.00
A kiállítást megnyitja Somogyi Zsófia művészettörténész.
A Zorka Project elnevezés egy fiatal lengyel női fotópárost takar, amelyet 2000-ben alapított Monika Bereżecka (1974) és Monika Redzisz (1974). Mindketten a Poznani Képzőművészeti Akadémia multimédiás kommunikáció – fotó szakán folytatták tanulmányaikat. Dokumentarista fotógráfiával foglalkoznak. Munkáikat olyan neves lengyel napilapok, illetve hetilapok magazinjaiban publikálták, mint például a Gazeta Wyborcza, Rzeczpospolita, Życie Warszawy, Polityka és Przekrój. A Pozytyw, és a Fototapeta fotóművészeti lapokban is rendszeresen jelennek meg munkáik. Legtöbbet a Gazeta Wyborcza két, hetente megjelenő mellékletével, a nőknek szóló Wysokie Obcasy-val, valamint az általános közéleti Duży Formatal dolgoznak együtt. Számos díjat és ösztöndíjat nyertek el, többek között 2004-ben a Kulturális Minisztérium fiatal művészeket támogató alkotói ösztöndíját, 2005-ben a Journalist Award „A különbözőségekről. A diszkrimináció ellen.” díját, valamint 2007-ben a Łodzi Fotófesztiválon elnyerték a Nikon Award fiatal tehetségeknek szánt díját is. Varsóban alkotnak és élnek.
Válogatott egyéni kiállítások:
2003 – Csajok (Laski) – Fotóhónap, Krakkó
2004 – Hatalmasok (Mocarze) – Fotóhónap, Krakkó
2005 – Anyák (Matki) – Luksfera, Varsó; ¦l±ski Zamek Sztuki i Przedsiębiorczo¶ci, Cieszyn
2007 – Zorka Project – Miejski O¶rodek Sztuki, Gorzów Wielkopolski
2008 – Átlagosak (Przeciętni) – Fotófesztivál, ŁódĽ; Galeria Camelot, Krakkó
2008 – Identitás (Tożsamo¶ć) – Zaolzie, DSH, Varsó
Válogatott csoportos kiállítások:
2006 – Ház (Dom) – Luksfera, Varsó
Új dokumentaristák (Nowi dokumentarzy¶ci) – CSW, Varsó; Nemzeti Galéria, Bratislava
Projekt: Małopolska – Krakkó főtere
Photonic Moments – Fotóhónap, Lublana
2008 – Dokumentaristák (Dokumentarystki) – Zachęta-Narodowa Galeria Sztuki, Varsó
Vénusz (Wenus) – Fotóhónap, Krakkó
Vörös szem effektus (Efekt czerwonych oczu) – CSW, Varsó
A Platán Galériában az „Átlagosak” című, 2008-ban készült fotó projektjüket mutatják be. Az „Átlagosak” című projekt 2008-ban készült, a Duży Format (a Gazeta Wyborcza, vezető lengyel napilap hetente megjelenő melléklete) megrendelésére. „Nem definiáltuk, kit tartunk „átlagos lengyelnek”. Azoknak a jelentkezését vártuk, akik olvastak erről az akciónkról az újságban, és „átlagosnak” nevezték magukat. Közel százan jelentkeztek, családok, párok vagy egyedülállók egész Lengyelország területéről. 30 személyt választottunk ki. Mindegyik fotó a jelentkezők saját otthonában készült.”
Suchodolska-Zabiegałowksa Beata (41) és Zabiegałowski Jerzy (49), Wilga
- Én vagyok a hatodik, az utolsó a nővéreim közt, amolyan félresikerült – mondja magáról Beata.
Beata tornatanár Wilgaban az iskolában. Apukája ács volt, anyukája szobalány egy üdülőben. Jerzy ugyanabban az iskolában dolgozott, mint ő, szintén tornatanárként, ő volt Beata tanárja. Jerzy egyenesen a katonaságból került az iskolába, egy ismerős polgármester révén. 20 éve házasok. Az esküvő után kaptak egy egyszobás szolgálati lakást. Beata nehezen esett teherbe. Az egyik petefészkét eltávolították, a másiknak a vezetéke volt nem átjárható. Azt hitte, sosem lesz gyerekük. – Ez egy csoda volt, hogy sikerült! – mondja Beata. – Nem lehet tudni, hogy hol és hogyan, csak azt, hogy kivel! Minden Isten kezében van! Kiimádkoztam ezt a gyereket.
Anna Biernacka (22), Pszczółki
„Azt hiszem, sok olyan dolgom van, ami nem „normális”. Már csak az, hogy nagyon érdekel a foci. Apu fertőzött meg vele. Anyuval romantikus filmeket, apuval meg focimeccseket néztem. A nővérem meg anyukám nyomdokaiba lépett, én pedig apuéba. Futballbíró vagyok. Nem játszom, mert Pszczółkiban nincs női csapat.”
Kozłowski Mirosława (27) és Marcin (33) fiúkkal, Małe Ł±ki
„Nem vagyunk sem kimagaslóak, sem nem marginalizálódtunk el a társadalomban – mondja Marcin. – Vasárnaponként unatkozni szeretnék. Elüldögélni a hozzátartozókkal, elmenni sétálni, meginni egy sört a szomszéddal a kerítésnél állva. Nincs szükségem bunge jumpingra, sem más nagy élményekre. Inkább meglátogatom anyukámat vagy az anyósomat.”
Paj±k Magdalena (43), ŁódĽ
„Azért jelentkeztem erre a projektre, mert azt szerettem volna, hogy történjen valami az életemben. Nem tudom, mennyire vagyok fotogén, mert ez az első próbálkozásom profiknál. Állítólag ŁódĽ-ban sok az érdekes lány, mert ide mindenfelől érkeztek emberek. 43 éves vagyok. Anyukámmal élek. De úgy gondolom, hogy itt az idő, hogy kiszakadjak a családi fészekből. Ez az igényem. Talán egy kicsit megkésve…”
Somogyi Zsófia megnyitó beszéde
"Veszélyesen kézenfekvőnek tűnik akár kizárólag a címben szereplő fogalommal tölteni mindazt az időt, ami egy megnyitó erejéig a rendelkezésünkre áll. Az átlagosság olyasmi, mint a foci: mindenki ért hozzá, mindenkinek van róla véleménye. Mindenki tudja, mi az, hol helyezkedik el hozzá képest (tehát valójában), és azonnal tudjuk, mikor látunk átlagos filmet, vagy találkozunk egy átlagos emberrel.
Persze, aki nagyon extravagánsan, különlegesen néz ki, arra első körben még mondhatnánk, hogy ő nem átlagos, hanem mondjuk furcsa. De ha összevetjük azzal, hogy rajta kívül hány furcsa ember mászkál még az utcákon, akkor végül oda juthatunk, hogy ő is átlagos. Átlagosan furcsa.
Az átlagos szó olyan, mint a fekete Babitsnál: a Fekete ország végén a fekete szónak nemhogy több, de egyetlen jelentése sincs. Annyira tele van, hogy már üres. De nem csak az ismétlések miatt – hanem azért, mert az átlagos szó látszólagos konszenzusossága ellenére viszony-fogalom. Kontextus nélkül értelmetlen.
De nézzük a fotókat körülöttünk, amelyek, saját maguk szerint is átlagos, vagy mondjuk úgy, mindennapi embereket mutatnak be. Gyönyörű képek, egyszerű, letisztult szerkezetek és beállítások, a privátfotók esetlegességeitől és szándékaitól eltérően inkább klasszikus festészeti hagyományok követése jellemzi őket. A modellek „csak vannak”, arcuk kifejezéstelen, értsd, nem tükröződnek rajtuk erős, könnyen felfejthető érzelmek. Viszonylataikat mozdulataik, a képen való elrendeződésük mutatja. Harmonikusan beállított kompozíciókban látjuk őket, finom humorral lazítva itt-ott. A családportrék 21. századi változataival van dolgunk, ahol már nem csak a különleges, hanem az átlagos családok is részesülhetnek – nem csak a művész általi portretizálás, hanem a fotók nyilvános bemutatásának nem-mindennapiságából is. Ők az érdekes átlagosak. Vagy a szerencsések. Vagy bátrak. Vagy eléggé unatkozók/magányosak ahhoz, hogy ilyen projektekben való részvétellel színesítsék az életüket.
Ha a képeket nézzük először, akkor az a kérdés merül fel, vajon mi ilyennek képzeljük-e az átlagos embert? Eggyel továbbmenve pedig az, hogy pontosan hogyan is érzékeljük egyáltalán a másikat? Mit látunk belőle? A szövegek nélkül valójában még csak a mi történetünk ölt alakot róluk, az alapján, amit látunk, és eddig megtanultunk az életről. A látás pedig becsapós dolog: hogy mennyire keveset foghatunk fel ezen keresztül a másik emberből, csak néha gondoljuk végig. Például akkor, amik rólunk alkotnak hamis képet a többiek. Akkor viszont nagyon. Hogy mitől félünk, szeretett-e minket az anyukánk, gondoltunk-e már az emigrációra vagy milyen autóról álmodunk, vagy bármi más, az (sokszor szerencsére), nincs ránk írva. Az igazán egyedivé tevő saját történetek valahol beljebb vannak, mélyebbre is kell menni értük. Ahhoz ugyanis, hogy a másik felkerüljön a térképre a szemünkben, hogy ne felejtsük el kettő perc múlva az arcát – ahhoz ez a személyes dimenzió kell, ami azonban akár egy interjú során is megnyílhat.
Mint a Zorka Project esetében is, amelyben Monika Bereżecka, Monika Redzisz művészek valóban egészen intim rétegekig jutottak interjúik és a képkészítés során. A modellek átlagossága pedig több szempontból is kérdéses: már eleve a tény miatt, miszerint egy újsághirdetésre jelentkeztek, hogy részt vehessenek ebben a projektben. Éppen ezért is fontos kérdés, hogy ők átlagosnak tartják-e magukat, s ha igen, miért. A legtöbben, akiknél ez szóba kerül, felmerül, hogy nem híresek. E mellett a nagy dolgok végrehajtása utáni felelősség súlyának örömteli hiánya, az „egy vagyok a sok közül, aki boldogulni próbál az életben” hangulata is meghatározó. Mindezt a szövegekből tudjuk, amelyek azonban az egyedivé tétellel felül is írják az átlagosságba való besimulás magyarázatait.
A szövegek hozzák be egyébként a kulturális különbségek kérdését, nem csak a tekintetben, hogy akkor milyen is az átlagos lengyel, hanem úgy is, hogy pl. magyar alanyoktól a vallásosságukra nézve nem tennénk fel kérdést ilyen magától értetődően.
Kép és szöveg együttműködése adja a befogadói élményt – a kettő egymást értelmezi majd átértelmezi, sorról sorra haladva alakul másmilyenné a főhős arca a szemünkben, lágyulnak el vagy keményednek meg a vonásai, lesz valaki szimpatikusabb, mint első látásra volt, vagy éppen azt érezzük, hogy nahát, tudtam, látszott rajta, vagy ennek az ellenkezőjét.
Szó kell, hogy essen még a kiállításrendezésről, amely izgalmas és szokatlan, ahogy tkp. véletlenszerűen, intuitív alapon le-föl csúsztatja a képeket a képzeletbeli középvonalhoz képest. Amit akár egy másik szóval is kifejezhettem volna.
Összefoglalva tehát: e szerint a sorozat szerint az átlagos ember valahol lakik, vagy van autója, vagy nincs, szép, vagy nem, de mégis vonzza a tekintetet pusztán a megmutatkozás ténye miatt is, van gyereke, vagy nincs, szeret olvasni, vagy nem, párban él, vagy egyedül, vagy egyik sem, van 30 évre felvett hitele, vagy nincs, vallásos, de az is lehet, hogy csak egy kicsit az. Van asztala, a falain kardok függenek, vagy nem, van kanapéja, vagy nincs, a gyerekei pedig hasonlítanak rá, vagy nem. Tanulság van, vagy nincs."
A kiállítás megtekinthető: 2009. augusztus 14-ig, keddtől péntekig 11.00 és 19.00 óra között.
Recenziók:
cspv
artportal
ica
zartkor
metropol
Platán Galéria
1061 Budapest, Andrássy út 32.
Bővebb információ a művészekről
|  |
Évfordulók:
Legnagyobb rendezvényeink az utóbbi években:
Magyar-lengyel zene:
|
|
|
|
