Lengyelország euroatlanti integrációjának előrehaladásával párhuzamosan és az új szomszédainkhoz fűződő viszonynak a kilencvenes évek elején történt szabályozása után a Külügyminisztérium egyre jobban hangsúlyozza a kulturális diplomáciának mint a külpolitika lényeges eszközének a jelentőségét. A kulturális örökség és a tágan értelmezett kultúra fő szemponttá válik Lengyelország azonosításában nemcsak a szoros értelemben vett politika színpadán, hanem az egész világ közvélemény-formáló közösségeinek tudatában is. Az ország kultúrán keresztül történő promóciója látványos és viszonylag olcsó tevékenység, amely lehetőséget teremt ahhoz, hogy igénybe vegyük a nagy számú külföldi lengyelbarát közösség intellektuális, szervezeti és gyakran pénzügyi potenciálját. A lengyel történelem és kultúra iránti érdeklődés a 90-es években lezajlott rendszerváltás sikerével és az ezen időszakban elért gazdasági sikerekkel együtt olyan hatékony tényező, amely arra ösztönzi a külföldieket, hogy meglátogassák országunkat, de legalábbis gazdagítsák országunkkal kapcsolatos tudásukat. Ilyen értelemben a lengyel kultúra külföldi, részben, bár nem kizárólagosan a kulturális diplomácia módszereivel is megvalósuló promóciójának támogatása kifejezetten kedvező az ország fejlődése szempontjából.
A lengyel kultúrának a Lengyel Népköztársaságtól örökölt, külügyi képviseletek álta végzett promóciójának modelljét centralizáltság és propaganda-célok jellemezték, s ezeknek megvalósitásához jelentős anyagi támogatás is társult. Az egyes nyugati fővárosokban működő Lengyel Kulturális Intézetek és a Közép- és Kelet-Európában működő Lengyel Információs és Kulturális Központok (ebből kettő az NDK területén) különböztek egymástól szervezeti és dotációs szempontból. (Az egykori szocialista táborban lévő Központokat jelentős mértékben a Ruch és az Ars Polona vállalatok által patronált kereskedelmi tevékenység hasznából tartották fenn, amely kereskedelmi tevékenység nem felelt meg a külügyminisztériumokhoz tartozó intézmények nem kereskedelmi jellegére vonatkozó bécsi konvenció előírásainak).
A kulturális promóciónak az európai közösségben a maga megfelelő helyét kereső állam igényeihez történő illesztésének első időszakában tehát szervezeti-pénzügyi szempontból egységesíteni kellett a Külügyminisztérium kulturális intézményeit (ezeket a 90-es évek közepe óta Lengyel Intézeteknek nevezik). Ez a folyamat 1994 végére fejeződött be, és nemcsak az elnevezésben jutott kifejezésre. Az egykori Központok mellett zajló kereskedelmi tevékenység megszüntetése után a Külügyminisztérium magára vállalta az összes Lengyel Intézet finanszírozását. A külügyi tárca egyúttal hozzálátott ahhoz is, hogy a lengyel kulturális diplomácia intézményhálózatát fokozatosan a független állam külpolitikai szükségleteihez és érdekeihez igazítsa. Ennek eredményeként alakult Lengyel Intézet a kilencvenes évek elején Düsseldorfban (az első ilyen típusú intézmény az egykori NSZK területén), Rómában, Vilniusban és Minszkben.
A kulturális-tudományos terület promóciós tevékenységét jellemző centralizált adminisztrációs modell elvetésével és e tevékenység ideológiai irányultságának megszüntével, a kilencvenes évek elején az az alapelv vált elfogadottá, hogy az Intézetek és az attasé-hivatalok ún. szerzői koncepció alapján fognak működni, ami azt jelentette, hogy ezen intézmények igazgatói, a külpolitika általános elveit figyelembe véve, önállóan fogják kialakítani tevékenységük tartalmát és formáját. Szabad kezet kaptak szervezeti partnereik megválogatásában is. Ezekben az intézkedésekben az a meggyőződés jutott kifejezésre, hogy ily módon lehetővé válik a promóciós tevékenység individualizálása a politikai, kulturális környezet, a lengyel kulturális jelenlét hagyománya, a kulturális élet intézményi háttere és mobilitása szempontjából, valamint a promóciós tevékenység legfontosabb címzettjeinek számító értelmiségi elitek és alkotói közösségek potenciálja és elvárásai szempontjából. Fokozatosan érlelődött az a meggyőződés is, hogy a kulturális-tudományos promóció Lengyelország külföldi népszerűsítésének része, és fontos szerepet játszik országunk pozitív arculatának kialakításában. A promóció eredményességét azonban mindenekelőtt az intézményvezetők személyiségéhez kötötték, s csak kisebb mértékben a promóciós technikákhoz. Változatlanul nagyon gyönge volt a külföldi intézetek hazai szervezeti háttere, és szerények voltak a támogatásra szánt pénzeszközök is. Ezek a hiányosságok különösen érzékenyen érintették a LK nagykövetségeinek és főkonzulátusainak rendszerén belül működő mintegy 30 kulturális-tudományos attasé-hivatal munkáját, pedig ezek - az intézeti rangú központok mellett - már ekkor is sokkal nagyobb szerepet játszhattak volna Lengyelország kultúrán keresztül történő népszerűsítésében.
A változások jelentős elemévé vált az intézeti igazgatói állásokra kiírt nyílt pályázati rendszer, amely lehetővé tette, hogy ezekre a tisztségekre olyan, elméleti szempontból jól felkészült embereket válogassanak, akik alaposan ismerték a lengyel kultúrát és az állomáshelyül szolgáló ország kultúráját, akik jó szakmai kapcsolatokkal rendelkeztek és tisztában voltak azokkal a körülményekkel, amelyek között a promóciós tevékenységet folytatniuk kellett (a nyílt pályázati rendszer 1996-97-ben - átmenetileg - szünetelt).
A kulturális-tudományos promóció szerzői koncepciója az eltelt években hatékony eszköznek bizonyult a promóciós tevékenység modellálása és kulturális individualizálása terén, nagyon is elégtelennek bizonyult azonban a kulturális promóció világméretű, egyre professzionálisabb tevékenységének kihívásaival szemben, valamint azzal az új fejleménnyel szemben, hogy teljesen megszűnt a már szabad, reformálódó Lengyelország diplomáciájának nyújtható mindenféle "árengedmény". Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy meg kell teremteni a hazai tartalmi és szervezeti-pénzügyi hátteret e területek működésének biztosítására. A kilencvenes évek közepén az ilyen háttérintézményi modellről folytatott viták során azonban gyakran összetévesztették a lengyel kultúra promóciós rendszerének egészére vonatkozó programháttér kidolgozásának kérdését és a külföldi állami kulturális intézmények ágazati hovatartozásának kérdését. A kormánytól független Copernicanum, Lengyel Intézet vagy Chopin Intézet stb. létrehozására vonatkozó legkülönfélébb elképzelések figyelmen kívül hagyták azt a nyilvánvaló tényt, hogy ezen intézmények nyugati megfelelői (Goethe Institut és British Council) szorosan kapcsolódnak saját külügyi tárcájukhoz, megfeledkeztek a lengyel megoldáshoz közel álló francia vagy olasz modellről (ahol a kulturális intézetek a külügyminisztériumi struktúra részei), végül pedig nem foglalkoztak olyan országok példájával (Svédország, Dél-Korea), amelyek rendelkeznek a nemzeti kultúra külföldi terjesztéséhez szükséges hazai háttér intézményével, de egyáltalán nem hoznak létre ehhez külön külföldi kirendeltségeket. A költségvetésben sosem volt elég pénz a Nyugaton működő Lengyel Intézetek infrastruktúrájának korszerűsítésére és az igényeknek optimálisan megfelelő helyiségek bérlésére vagy megvételére számos, különösen Kelet-Európában működő Intézet számára.
A kulturális diplomácia lengyel modelljének létrehozása
A 90-es évek közepén zajló változások és viták oda vezettek, hogy 1997-ben felmerült a lengyel kultúra külföldi promóciós rendszerére vonatkozó mélyreható reform igénye. A kulturális diplomácia programja és hálózata követelményért felelős külügyi tárca válaszul kidolgozta a kulturális diplomácia reformjának tervezetét, amit többek között az tett lehetővé, hogy 1998 tavaszán létrehozták a lengyel kultúra külföldi promóciójáért felelős miniszteri biztos funkcióját, s a miniszteri biztos 1998 nyarán be is nyújtotta a Szejm Kulturális és Eszközkiutalási Bizottságához a tervezetet. ( Ne feledjük azonban, hogy egy ilyen, a korszerű igényeknek megfelelő promóciós rendszer létrehozása sokkal szélesebb körű kérdés, mint csupán a kulturális diplomácia reformjának kérdése, és megköveteli más tárcák - különösen a kultusztárca, az oktatási tárca, a Tudományos Kutatások Bizottsága és más intézmények, pl. a Lengyel Tudományos Akadémia - tevékenységének és elkötelezettségének koordinálását).
Az, hogy a Külügyminisztérium Lengyelország kultúrán keresztül történő népszerűsítésének prioritást biztosított, az 1998 őszén elindított szervezeti és finanszírozási változtatásokban is kifejezésre jutott. Ezek a változtatások indították el a kulturális diplomácia új modelljének megteremtését, a következő területeket illetően:
a) a promóciós tevékenység általános koncepciójának és a kulturális külpolitika prioritásainak kidolgozása,
b) a kultúra és a tudomány területén külföldi tevékenységet kifejtő egyéb alanyokkal folytatandó rendszeres együttműködés koncepciójának és alapelveinek kidolgozása,
c) a külföldön működő központok tevékenységét támogató hazai tartalmi és szervezeti háttér létrehozásának elősegítése.
1998 szeptemberében a Külügyminisztérium szerkezetén belül három, Lengyelország promóciójával foglalkozó főosztály alakult: a Kulturális-Tudományos Politikai Főosztály, az Információs és a Promóciós Főosztály. A kulturális promóció területén meghatározó szerepet kapott a Kulturális-Tudományos Politikai Főosztály. A fent említett három szervezeti egység munkáját koordináló Kulturális Diplomáciai Főosztály feladata ezenkívül a promóciós tevékenységre, e tevékenység stratégiájára és alapelveire vonatkozó általános koncepció kidolgozása.
A kulturális promóció új modellje szerint a promóciónak összhangban kell lennie a lengyel kulturális külpolitika alapvető prioritásaival:
a) a területi prioritásokkal,
b) a tartalmi prioritásokkal,
c) a módszertani prioritásokkal.
A) A területi prioritások a lengyel külpolitika általános irányaiból következnek, s jelenleg főleg a következő országokra vonatkoznak: az Európai Unió tagállamai, köztük is azok, amelyekben csatlakozási szándékunk támogatottsága alacsony fokú, aztán közép- és kelet-európai szomszédaink, az Európán kívüli NATO-tagállamok, a fontos exportpiacot, külföldi beruházási piacot jelentő, a műszaki fejlettség magas fokát képviselő országok, pl. Japán, Dél-Korea, Kína, Izrael, végül pedig azok a fentebb nem említett országok, ahol jelentős lengyel emigránscsoportok élnek, mint pl. Brazília, a Dél-Afrikai Köztársaság, Ausztrália. A kulturális diplomáciának az a feladata, hogy az általános promóciót ezekben az államokban országunk pozitív arculatának kialakításával és kulturális, tudományos potenciálunk bemutatásával támogassa.
A Külügyminisztérium a kulturális diplomáciai hálózatot fokozatosan igazítja a felsorolt területi prioritásokhoz. A korábbi években már elkezdte működését a düsseldorfi, a római, a vilniusi és a minszki Lengyel Intézet, 1999-ben pedig a kijevi is. Ebben az évben Szentpétervárott, Bukarestben, Tel-Avivban és New Yorkban nyílik Lengyel Intézet, Párizsban és Szöulban pedig tudományos és kulturális ügyekkel foglalkozó attasé-hivatal. Előkészületben van egy madridi, brüsszeli, esetleg müncheni Intézet megnyitása is. Lehetséges, hogy a kijevi Intézet egy Lvivben és Harkovban létesítendő egyszemélyes kirendeltséggel bővül.
A kultúrdiplomáciai hálózat 2000-ben már 20 Intézettel fog rendelkezni, ami jól mutatja, hogy milyen nagy súlyt fektet a tárca a promóciós tevékenységre, amellyel a maradék 140 külképviselet is foglalkozik, különösen ott, ahol kulturális és tudományos ügyekkel foglalkozó attasé vagy konzul dolgozik.
A jelenlegi külföldi képviselethálózatunk még mindig nem megfelelő nagyságú ( Spanyolországnak pl. közel 40 kulturális intézete van). A tárca szükségesnek tartja, hogy attasé-hivatalokat létesítsen a még mindig fehér foltnak számító területeken - Dél-Amerika és Afrika legnagyobb államaiban, illetve az európai földrészen Írországban, Portugáliában és Norvégiában.
B) A tartalmi prioritások abban jutnak kifejezésre, hogy kultúránk népszerűsítésének keretében olyan területek kapnak elsőséget, mint a Lengyelországra, az ország történelmére vonatkozó ismeretek népszerű-tudományos promóciója, a kulturális nemzeti hagyományok, az új művészeti jelenségek és a modern lengyel kultúrában tapasztalható változások promóciója.
C) A módszertani prioritások az ún.organikus promóciós formákat érintik, amelyek a lengyel kultúrát nem egyszerűen csak bemutatják a külföldieknek, hanem arra késztetik őket, hogy autentikus, ún. alkotó módon vegyenek részt e kultúrában, asszimilálják annak tartalmát és formáit. Az ilyen promóciós formák közé tartoznak többek között a lengyel központok által fiatal zongoristáknak meghirdetett versenyek; a lengyel irodalom fordítóinak és a lefordított kiemelkedő irodalmi alkotások publikálásának támogatása; a külföldi fesztiváligazgatók, múzeumigazgatók, könyvtárigazgatók, a polonisztikai tanszékvezetők ösztönzése - nekik ugyanis érdekükben áll, hogy saját programtevékenységüket a lengyel kultúrához kapcsolódó tartalmakkal, jelenségekkel gazdagítsák.
Az, hogy a kultúra külföldi népszerűsítésébe a Külügyminisztérium összes külföldi intézménye bekapcsolódott, a jelenleg alakuló lengyel kulturális diplomáciai modell legkiemelkedőbb jellemzője, ez a modell ugyanis pénzügyi és szervezési okokból sosem támaszkodhat kizárólag a Lengyel Intézetekre. A külföldi központok aktivitásának és mobilitásának biztosítása szempontjából lényeges lépés volt, hogy 1999-ben a finanszírozás tekintetében egy szintre kerültek az Intézetek és a többi külhoni intézmény. Ezzel a nem intézet jellegű képviseletek nemcsak nagyobb mennyiségű valutatámogatáshoz jutottak, de złotyban is dotálták a tevékenységükhöz szükséges hazai háttérmunkát. Ez az alapelv persze nem mechanikusan működik, hanem az egyes képviseletek által évente benyújtott promóciós projektek alapján, ezek képezik ugyanis az összes kulturális képviselet anyagi támogatásának alapját. Ez a lépés lehetővé tette működésük hatékonyabbá tételét.
A világon működő lengyel kulturális képviseletek programtevékenységére a külügyi tárca 1998-ban költségvetéséből több mint 3 millió złotyt fordított. 2000-ben ez az összeg több mint kétszeresére nőtt A Külügyminisztérium 2000-es költségvetésének módosításai után a kulturális diplomácia programtevékenységére szánt ráfordítások mintegy 9 millió złotyra, vagyis az 1998-as érték háromszorosára nőttek.). Tekintettel azonban arra, hogy a képviseletek száma megnőtt, az átlagos növekedés intézményenként nem lehetett túl nagy. Ezek a ráfordítások azonban még mindig elégtelenek a szükségletekhez és a megcélzott külföldi befogadók elvárásaihoz képest, akiknek a lengyel kultúrával és országunkkal fenntartható kapcsolata már nem alkalom- és véletlenszerű. Ennek legjobb bizonyítéka, hogy évről évre növekszik azoknak az elképzeléseknek a száma, amelyeket képviseleteink a külföldi partnerekkel szándékoznak megvalósítani. Ez is a kulturális diplomácia új modelljének egyre nagyobb hatékonyságát mutatja.
1999-től kezdve a Külügyminisztérium nagyobb összegeket fordít a kulturális promóció infrastruktúrájára is. Eltekintve azoktól a ráfordításoktól, amelyeket két év alatt az öt új Lengyel Intézet megnyitása emésztett fel, hozzáláttunk a következő elképzelések megvalósításához is:
- kulturális és tudományos ügyekkel foglalkozó attasé-hivatalok megnyitása Lengyelország e tekintetben legfontosabb partnereinek fővárosában (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, USA, Oroszország és Ukrajna), ahol a követségen kívül Lengyel Intézet is működik;
- megfelelő helyiségek keresése az Intézetek számára (Lipcse, Minszk, Moszkva, Szófia, Prága, Vilnius, Kijev és Berlin, valamint új Lengyel Intézet számára Szentpétervárott és Tel-Avivban), vagy az eddigi épület renoválása (London, Budapest, és a legközelebbi jövőben Bratislava);
- a kulturális központok gyorsabb komputerizálása, amely lehetővé teszi többek között az internetes promóció bevezetését;
- a nyugati Lengyel Intézetek honorárium-rendszerének reformja, amely biztosítja helyi szakemberek alkalmazásának lehetőségét.
1998-ban a Külügyminisztérium visszatért az intézeti igazgatók nyílt pályáztatás útján történő kiválasztásának rendszeréhez többek között tárcaközi bizottság részvételével. Ez a rendszer a jelöltek lényegesen jobb szelektálását teszi lehetővé. Új és sokkal tökéletesebb oktatási rendszer született azon diplomaták felkészítésére, akik a Lengyel Intézetekben, a Lengyel Követségeken és Főkonzulátusokon kulturális és tudományos promócióval foglalkoznak. Ezen oktatás keretén belül a diplomatákat nemcsak az előírásokkal, hanem a legjobb, az utóbbi években összegyűjtött mintaprogramokkal és promóciós technikákkal is megismertetik; a jelöltek már elutazásuk előtt számos kapcsolatot létesítenek a helyi kulturális intézményekkel és tárcákkal; tanulmányúton vesznek részt valamely képviseleten, hogy közelebbről megismerkedjenek annak tevékenységével.
1998-tól jelentős újítást jelentenek a kultúrdiplomaták továbbképzésében az évente itthon megrendezésre kerülő oktatási konferenciák, amelyekhez promóciós technikák elsajátítását elősegítő gyakorlatok társulnak, a lengyel kultúra többközpontúságát hangsúlyozandó mindig más-más kulturális régióban (1998 - Krakkó, 1999 - Katowice, 2000 - Wrocław). Ezek a konferenciák jó lehetőséget nyújtanak a tapasztalatok kicseréléséhez. Hasonló kultúrdiplomáciai konferenciákra kerül sor regionális szinten is. Ezek a rendezvények elősegítik azon képviseletek programtevékenységének koordinálását, amelyek a régió kulturális egysége révén közös projekteket kezdeményezhetnek (Skandinávia, német nyelvterület, a Balkán, Kelet-Európa). 1999-ben már megmutatkoztak az így koordinált tevékenység első eredményei.
A kulturális diplomácia új modellje az együttműködés tárcaközi programjainak megalkotását is nélkülözhetetlennek tartja a lengyel kultúra és tudomány promóciójában. Ennek alapját nemcsak az 1999-es, a kormányzati adminisztráció egyes területeiről szóló törvény jelenti, amely a külügyminiszter kötelességévé teszi a promóciós tevékenységet és a külföldi kulturális és tudományos együttműködés koordinálását, hanem az a meggyőződés is, hogy szükség van a pénzeszközök koncentrálására. 1999-ben a Külügyminisztérium kezdeményezte egy tárcaközi együttműködési program létrehozását a külügyi, a kulturális, az oktatási tárca és a Tudományos Kutatások Bizottsága között.
A lengyel kulturális külpolitika közös megalkotására és megvalósítására adott esélyt A külügyminiszter és a kultuszminiszter szándéknyilatkozata a lengyel kultúra összehangolt promóciója érdekében kifejtendő együttműködésről, amely szándéknyilatkozatot A. Zakrzewski és B. Geremek miniszterek írtak alá 1999. október 6-án. Ennek eredményeként jött létre az a közösbizottság, amelynek feladatai közé tartozik többek között a promóciós projektekre és azok közös finanszírozására vonatkozó prioritások megállapítása.
A kulturális diplomácia és a lengyel kultúra népszerűsítésében érdekelt külföldi körök által végzett tevékenység tartalmi hátterének biztosítása a Szándéknyilatkozat szellemében 2000 márciusában életre hívott Adam Mickiewicz Intézet feladata. Az Adam Mickiewicz Intézet sem politikai, sem programszintű felügyeletet nem fog gyakorolni a Külügyminisztérium külföldi kulturális képviseletei fölött (ez már csak azért is lehetetlen, mert ezek többsége, vagyis a kulturális-tudományos attasé-hivatalok, integráns részei a követségeknek és konzulátusoknak, a Lengyel Intézeteknek a kulturális diplomáciai hálózatból történő kiemelését pedig semmi sem indokolná), feladata lesz viszont, hogy ezeknek a kulturális képviseleteknek - és a külföldi intézményeknek is (köztük a polonisztikai és a határon túli lengyeleket egyesítő központoknak) - a modern promóció körülményei között oly nélkülözhetetlen ajánlatokat, projekteket és anyagokat biztosítson.
A külügyi és oktatási tárca együttműködése, még ha formálisan nincs is pontosan körülírva, sok lehetőséget rejt magában különösen a külföldieknek szóló kormányösztöndíjak új kontingensének létrehozásában - nem tartoznak ide a nemzetközi egyezményeken alapuló cserék -, ezenfelül pedig a külföldi polonisztika támogatásában és a lengyel nyelv ismeretének idegen nyelvként történő elismertetésében, ami kedvezően hatna a lengyel nyelv népszerűsítésére. A külügyi és az oktatási tárcának még ki kell dolgoznia a fenti és számos egyéb kérdést érintő formális együttműködési projektet.
A kulturális diplomácia új modellje szorosabb együttműködést irányoz elő a külügyi tárca valamint aTudományos Kutatások Bizottsága és a Lengyel Tudományos Akadémia, A Lengyel Felsőoktatási Intézmények Rektori Konferenciája, a Tudománytámogatási Alapítvány, a Hírközlési Központ, a Lengyel Felsőoktatás Külföldi Végzősei és számos más olyan nem kormányzati intézmény között, amelyeknek tudományos promóciós tevékenységét a tárca és annak egyes intézményei támogatásban részesítik.
A tárcaközi és a nem kormányzati intézményekkel folytatott együttműködés nem a kulturális-tudományos külpolitika központosítását célozza, hanem az erőfeszítések minél jobb eredmények elérése érdekében történő összegzését, ezek rendszerszerű, a lengyel külpolitikai prioritásoknak megfelelő irányítását, a külföldi kulturális és tudományos promócióhoz szükséges megfelelő tartalmi és szervezeti háttér kialakítását, amely fontos szerepet játszik országunk sokrétű és objektív arculatának külföldi alakításában.
A Külügyminisztérium által 1998 őszétől a kultusztárcával közösen végrehajtott lengyel kulturális diplomáciai reform első szakasza már most lehetővé teszi, hogy konkrét és reális képet fessünk a lengyel kulturális promóció jövőbeni végleges rendszeréről, amely:
- megvalósítja a három évenként megfogalmazott és a Minisztertanács által elfogadott kulturális külpolitikai prioritásokat, harmonikusan összehangolja a tág értelemben vett külpolitika és országpromóció érdekeit a lengyel kultúra - bizonyos értelemben autonóm - szükségleteivel;
- hivatkozik a lengyel állam érdekeihez egyre szorosabban kapcsolódó külföldi tudomány- és ösztöndíjpolitikára;
- rendelkezik olyan hazai programelőkészítő háttérintézménnyel, amilyen az Adam Mickiewicz Intézet;
- kihasználja külföldön a Külügyminisztérium több mint 150 képvisletének egész potenciálját, ezen belül a 2000-ben húszas, a következő három-négy évben 25-30-as létszámot elérő Lengyel Intézetekét valamint a több tucatnyi, követségeken és főkonzulátusokon működő, kulturális, tudományos ügyekkel foglalkozó attasé-hivatalokét, kihasználja a külföldi polonisztikai központok és a határon túli lengyelség legnagyobb központjai által nyújtott lehetőségeket, itthon pedig mindenekelőtt a nemzeti kulturális intézmények nemzetközi kapcsolatait és tapasztalatait.
Az így értelmezett célok és szándékok megvalósítása rendszerszerű, egységes és koordinált szervezeti tevékenységet, együttműködést igényel valamint annak megértését e munka minden résztvevőjétől, hogy a promóciós látásmódban olyan további változtatásokra van szükség, amelyeknek következtében a promóció által megcélzott külföldi befogadó e tevékenység alanyává válik, végül pedig megfelelő módon növelt anyagi ráfordításokat igényel, amelyek nemcsak a jelenlegi tevékenység és infrastruktúra modern követelményeknek megfelelő biztosítását, hanem a tartós eszközrendszerbe történő befektetést is lehetővé teszik.
________________
"Lengyel kulturális diplomácia"
Jelentés az EU Minisztertanács Társadalmi Bizottsága számára.
2000. június 7.
/A jelentést a Minisztertanács Társadalmi Bizottsága 2000. június 7-i ülésén fogadta el./
