2007 - Karol Szymanowski év

Stanisław Ignacy Witkiewicz - Karol Szymanowski portréja


2007-ben ünnepeljük a kíváló lengyel zeneszerző születésének 125-ik, halálának 70-ik évfordulóját.

KAROL SZYMANOWSKI (1882-1937) a lengyel-ukrajnai Tymoszówkában született.

1900-ban néhány kitűnő zongora-darabot írt, egy évvel később Varsóban folytatta tanulmányait. Itt később diáktársaival megalakította az Ifjú Lengyel Zeneszerzők Társaságát. Ugyanettől az évtől kezdve Berlinben és Lipcsében tanult tovább, ahol Richárd Strauss és Reger hatása alá került.

1908-tól utazgatni kezdett Európa különböző városaiba. Ebben az időben Szkrjabin hatott rá. 1912-14 között Bécsben élt, ez idő tájt a keleti témakörök érdekelték. Az első világháború kitörése előtt Párizsban Ravel stílusa tett rá mély benyomást. 1922 augusztusában Zakopanéba látogat, innen datálódik egyre erősebb érdeklődése a népművészet és népzene iránt; tüdőbaja azonban rövidesen visszavonulásra késztette. Svájcban és Franciaországban próbálta gyógyíttatni magát, Lausanne-ban, egy szanatóriumban halt meg 1937 márciusában.

A számos európai hatás, amely Szymanowskit érte, zenéjét bizonyos fokig eklektikussá tette, bár egyéni mondanivalója és sajátos kifejezésmódja tagadhatatlan. Különösen erőteljes ritmikája és harmóniai gazdagsága ad pompás lehetőséget a szláv népzene hiteles interpretálásához. Komponált dalokat, szimfóniákat, szonátákat és etűdöket, koncerteket, de operettet és operát is.

Úgy tűnik, hogy Szymanowski muzsikája most találta meg a magának leginkább megfelelő időt és manapság egyre gyakrabban kerül bemutatásra a koncerttermekben és operai színpadokon. A mai Szymanowski-reneszánsz egyik legfontosabb alkotóeleme a Król Roger (Roger király) c. opera, amely kiemelkedően a legnépszerűbb lengyel opera (1918-1924). Szymanowski munkásságában még sok ilyen eredeti művet találhatunk. Egész muzsikáját egyedi, megismételhetetlen szépség jellemzi, ami nagyon vonzó lehet a mai zenekedvelők számára.


Karol Szymanowski

A budapesti Lengyel Intézet a Szymanowski-év, és a vele több zenei hasonlóságot mutató Bartók Béla-év megünneplésére, 2006. november 11-én ünnepi koncertet szervezett "Bartók-Szymanowski: Zenek párhuzamok" címen.


Bartók-Szymanowski: Zenei párhúzamok


Karol Szymanowski-év - 2007  

 

Instytut Polski, 1065 Budapest, Nagymező u. 15. | Galeria PLATAN, 1061 Budapest, Adrássy út 32.
tel: (+361) 311-5856, 331-1168, 353-0716, 331-3911, fax: (+361) 331-0341 | e-mail: info@polinst.hu
www.lengyelintezet.hu | © Instytut Polski Budapeszt | created by W.Dorosz © 2004 | letölthető logo .eps