XIII. Lengyel Filmszemle
2007. május 10-14.
Művész Mozi, Budapest

XIII. Lengyel Filmszemle


A budapesti Lengyel Intézet immáron tizenharmadik alkalommal hívja meg Önöket a Művész moziba, hogy ott találkozhassanak a lengyel filmművészet újdonságaival. A szemle meglehetősen furfangos módon egy 1929-ben készült Erős ember című némafilmmel indul (rendezte: Henryk Szaro). Az alkotás egyetlen megmaradt kópiájára 1997-ben bukkantak rá Belgiumban. A filmhez most új zenei háttéranyag készült, melyet a Super Trio –Maleńczuk, Tuta és Rutkowski ad elő. A trió Budapesten élőben lép fel.

Az összes többi film napjainkban játszódik, bár mindegyik a valóság más és más arcát tárja elénk. Az Örömóda (rendezők: Anna Kazejak-Dawid, Jan Komasa, Maciej Migas) három történetet mesél el, fiatal lengyelekről, akik sokszázezer kortársukhoz hasonlóan úgy döntöttek, hogy a jobb élet lehetősége reményében elhagyják Lengyelországot. A filmet mind a lengyel kritika, mind a filmes szakma elismeréssel fogadta. Úgy értékelték, hogy az elsőfilmesek közös alkotása az utóbbi évek Lengyelországának egyik legérdekesebb és legérettebb portréja.

Hasonló szerkezetű Michał Rosa alkotása, az Amit a napocska látott. Ez a visszafogott hangvételű történet is három emberről szól. A főhősök ezúttal Lengyelországban maradnak, ahol, mint az a filmből kiderül, még a legszerényebb álmok megvalósítása is hihetetlenül nehéz feladat. A több ágon futó cselekmény apokaliptikus végbe torkollik, kicsit úgy, mint a Magnóliában vagy a Rövidebb útban.

A következő filmek a műfaji filmek sorába tartoznak. A Palimpszeszt (rendezte: Konrad Niewolski) érdekes történetet tár elénk, ám még ennél is figyelemre méltóbb a megvalósítás módja. Arkadiusz Tomiak rendkivüli képeit Caravaggio festészete inspirálta, a rideg díszletek és Bartłomej Gliniak zenéje különleges thrillerré áll össze, ami az első perctől az utolsóig feszültségben tartja a nézőt.

A Jasminum (rendezte: Jan Jakub Kolski) elsősorban a közönség lelkesedését vívta ki, ez díjakban is megnyilvánult. Az önálló világ, önálló hangulatok megteremtésében már korábban is jeleskedő rendező ezúttal egy kolostorba visz el minket, ahol a szerzetesek különböző illatokat árasztanak. A kolostorban megjelenik egy fiatal képrestaurátornő a kislányával. A kislány bája és kíváncsisága felkavarja a szerzetesek addig nyugodt ütemben csörgedező életét. Két érdekes és különleges színészi jutalomjátékról is említést kell tennünk: Janus Gajos a kolostor zsémbes szakácsaként alakít jelentőset, Bogusław Linda egy kisebb szerepben pedig önmaga paródiáját nyújtja.

A filmtavaszt egy különleges dokumentumfilm, a Lépésről lépésre (rendezte: Marcel Łoziński) zárja. A film egy kísérletről szól, amivel azt kívánták bizonyítani, hogy mindenkiből lehet politikust faragni. A film univerzális mondanivalót hordoz: a demagógiai és a populizmus nemcsak lengyel specialitás. A film forgatása három és fél évig tartott.

XIII. Lengyel Filmszemle
2007. május 10-14.
Művész Mozi, Budapest
Budapest VI. Teréz krt. 30

Vetítések:
Május 10. 20.30
ERŐS EMBER- MOCNY CZŁOWIEK 1929, 77 perc

Május 11. 20.30
JASMINUM 2006, 107 perc

Május 12. 21.00
ÖRÖMÓDA - ODA DO RADO¦CI 2005, 118 perc

Május 13. 21.00
LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE - JAK TO SIĘ ROBI 2006, 87 perc

Május 14. 19.00
AMIT A NAPOCSKA LÁTOTT - CO SŁONKO WIDZIAŁO 2006, 108 perc

Május 14. 21.00
PALIMPSZESZT - PALIMPSEST 2006, 80 perc

 

XIII. Lengyel Filmszemle

Instytut Polski, 1065 Budapest, Nagymező u. 15. | Galeria PLATAN, 1061 Budapest, Adrássy út 32.
tel: (+361) 311-5856, 331-1168, 353-0716, 331-3911, fax: (+361) 331-0341 | e-mail: info@polinst.hu
www.lengyelintezet.hu | © Instytut Polski Budapeszt | created by W.Dorosz © 2004 | letölthető logo .eps